(Magyar) Dr. Matusik Tamás, az OBT elnökének ünnepi beszéde a 2023. július 14-i Bíróságok Napja rendezvényen

Kedves Meghívott Vendégeink! Kedves Bírótársaim! Tisztelt Kollégák!

Egy történetet szeretnék elmesélni Önöknek, aminek első látásra lehet, hogy kevés köze van a mai ünnepi naphoz, de végül reményeim szerint kiderül, hogy nagyon is van.

A történet azért is fontos, mert sokan sokféleképpen magyarázták már, hogy hogyan jutottunk el 2023 nyaráig a magyar igazságszolgáltatásban. Szokás ilyenkor nagy elődök veretes gondolatait idézni, és kimutatni, hogy a bíráskodás történelmi hagyományai élnek és virulnak, a fejlődés töretlen, a lehetőségeink adottak. Aztán vannak, akik úgy mesélik a történetet, hogy ha külső erők nem fenekednének a magyar igazságszolgáltatás ellen, ha nem próbálnák meg a jogállamiság követelményébe bújtatva kívülről befolyásolni, akkor tényleg igazán minden rendben lenne. Megint mások azt mondják, hogy a bíróságokon egy szűk csoport, egyéni érdekeket képviselve öncélúan gerjeszti a feszültséget, nem ismerve el a bírósági hierarchiát és a tekintélyt. Ezek a narratívák ismerősek lehetnek mindenkinek. Az én történetem azonban másról szól.

Öt és fél évvel ezelőtt estébe nyúlóan gyűlésezett a Magyar Igazságügyi Akadémián Magyarország száznál is több bírája, a második OBT megválasztása zajlott épp. Az elektori gyűlés közben egy külön teremben pezsgős koccintás előkészületeit végezték. Aztán az elektorok döntöttek, megszületett az eredmény, amit látva a szervezők az előkészített pezsgőt visszavitték, a várt koccintásra nem került sor. Az új OBT megszületése pillanatában apró, de szimbolikus jele volt ez annak, hogy a tagok élete nem lesz fáklyásmenet és nem fogunk unatkozni.

Aztán nem sokkal később nekünk, a frissen megválasztott 14 bírónak egy tapasztalt bírótársunkkal nyílt alkalmunk beszélgetni. Ő ekkor a következő szavakkal fordult felénk: „Nem akarok lehajtott fejű OBT tagokat látni!”

Számomra telitalálat volt ez a mondat, mert frappánsan fogalmazta meg az én elképzelésemet is erről a feladatról. Aztán jöttek a küzdelmes időszakok, lemondások és lemondatások, a tagok nagy megfogyatkozása, a maradóknak hosszú próbatételek sora. Egy olyan másfél éves periódus kezdődött, amikor a bírósági igazgatás vezetői nem akartak velünk vitázni, sem párbeszédet folytatni, hanem egyszerűen ignoráltak minket. Emlékezetes, hogy a Bíróságok Napja is ennek az alkotmányos krízisnek az áldozatául esett, és a konfliktusokon felülemelkedő közös ünneplés helyett külön-külön összbírói értekezleteken történt meg például az a díjátadás is, amelyhez a mai nap során is hamarosan eljutunk.

Arra is emlékeznünk kell, hogy az évek során olyan mondatok is végigkísérték az OBT törekvéseit, hogy „úgyse sikerülhet”. Hogy „a legfontosabb a békesség”. Meg hogy „szembefordultak az Alaptörvény szellemével”. Aztán hogy „veszélyeztetik a béremelést”, végül pedig hogy „megtámadták a bírói kart”. Ugyanakkor eközben végig ott voltak és erősítettek minket a bírói szolidaritás bátor és szívmelengető gesztusai is. Ezt nagyon fontos hangsúlyozni. Ha ugyanis a bírók elfordulnak egymástól, akkor nem számíthatnak semmi jóra. Az egymás iránti szolidaritásnak jelen kell lennie munkánk során, ahogy mi is számítunk a szolidaritásra a többi jogászi hivatásrendtől, illetve európai kollégáinktól is. A bírói függetlenséget megkérdőjelező törekvéseknek csak egy erős, egymással szolidáris jogászság és igazságszolgáltatás állhat tartósan ellen. Az Igazságügyi Tanácsok Európai Hálózata, az ENCJ éppen ennek jegyében adott ki tavaly fontos nyilatkozatot a szolidaritásról.

Az elmúlt öt és fél év az imént felidézett emlékezetes momentumokon kívül is igen mozgalmas volt az OBT számára: foglalkoztunk ezer dologgal, bizonyára előfordult, hogy hibáztunk is. Többször változott a tagságunk, vannak, akik csak néhány hónapja dolgoznak a testületben. Aki követte a munkánkat, az láthatta, hogy ebben az OBT-ben sokféle ember, sokféle habitus és sokféle vélemény megfordult. Egy dologgal azonban nem lehetett vádolni minket: Sosem hajtottuk le a fejünket. Ezen a közös nevezőn maradva az igazán fontos pillanatokban a legnagyobb nyomás alatt is megélhettük az egység felszabadító erejét. Az elért sikereinknek is ez volt az egyik kulcsa.

Ismert, hogy néhány héttel ezelőtt lépett hatályba a legújabb igazságügyi reform, mely számunkra fontos területeket érint. Az OBT a kezdetektől fogva folyamatosan kommunikálta a döntéshozók felé, hogy az OBH-OBT-Kúria hármasán nyugvó igazgatási modell fejlesztésre szorul. Több jogalkotási javaslatunk is született ebből a szándékból, és ha minden ötletünk és gondolatunk nem is ért célt, de az kijelenthető, hogy a módosításokkal rendszerszinten nyílt meg a lehetőség a bírói önigazgatás megerősödése előtt. A pillanat örömteli számunkra, a lehetőség adott, de ettől még jelen helyzetben csak egy lehetőség.

Mert minden struktúra és szervezet annyit ér, amennyit a benne dolgozó emberek munkája. Azt is látni kell, hogy az OBT hatáskörbővülése felelősségbővüléssel is jár. Növekszik a felelőssége a tagoknak abban, hogy hogyan élnek az új jogkörökkel. Kialakulnak-e valódi együttdöntési mechanizmusok vagy a jövő OBT-je csak formális szerepet kíván játszani, és csendben, ellenvetés nélkül asszisztál a bírósági csúcsvezetők tevékenységéhez. De ezt a kulcsfontosságú kérdést eredendően maguk a bírák fogják eldönteni, amikor hamarosan küldötteket és OBT tagokat választanak. Ezért ebben minden egyes bírónak éreznie kell a saját megnövekedett felelősségét. Mert ez határozza meg a bírósági igazgatás következő éveit. Kezünkben a sorsunk, a saját autonómiánk. A jelenlegi OBT ezirányú küzdelmeire visszatekintve óriási siker, hogy immár készen áll a jogszabályi környezet a valódi bírói önigazgatás kibontakozásához. A kérdés, hogy élünk-e és hogyan élünk ezzel a lehetőséggel.

Tisztelt Kollégák! A Bíróságok Napjának ünnepi keretei folyton változnak. Ami nem változik és nem is változhat, az az, amit a díjazottak képviselnek: az elköteleződést az igazság szolgálata iránt és az ebben való kitartást a folyamatos változások közepette. Mert maga a feladat évszázadok óta változatlan: a jogviták eldöntése a törvények alapján, a bíró lelkiismerete szerint. A ma kitüntetettek tudják, milyen egy végig tárgyalt nap a tárgyalóteremben. Megélték sokszor a felemelő oldalát, a jól végzett munka örömét, amikor sikerül valóban igazságot szolgáltatni, nem elméleti síkon, hanem a valóságban, különféle élethelyzetekkel küszködő ügyfelek számára. És megélték ennek minden küzdelmét, néha lélekölő, fáradságos voltát is. De mégis mennyivel több a bírói hivatás, mint kihívások és nehézségek tárháza! Az állam által átruházott hatalommal emberi sorsokról határozni igazán nemes és magasztos feladat. Viszont csak akkor lehet ebben a munkában tartósan meglelni az örömöt, ha ehhez inspiráló szakmai közeg és munkakörnyezet is társul. Ha a bíró függetlensége személyi és szervezeti értelemben is adott.

Amikor a mai díjakat és kitüntetéseket átadjuk a jelenlévő bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak, akkor szakmai odaadásukat, kitartásukat díjazzuk, teljes életpályájukat vagy annak egy meghatározó fejezetét ismerjük el és köszönjük meg egyben. A Juhász Andor díjjal kitüntetettekre kiváltképp igaz, hogy példaképei a bírósági szervezetnek.

A Bíróságok Napja valójában a Bírák és Igazságügyi Alkalmazottak Napja, ma őket ünnepeljük, mert belőlük áll a bíróság. A bírói felelősség ugyanaz a pulpituson, tartozzon a bíró járásbírósághoz, törvényszékhez, ítélőtáblához vagy a Kúriához. És minden bíró tudja azt is, hogy igazságügyi alkalmazottak nélkül nem működik a bíróság. Az épület, a jogszabályi környezet, a szervezeti felépítés, a financiális háttér önmagában semmilyen értéket nem képvisel, értékkel azok töltik meg, akik benne élnek, működnek. Azaz mi, emberek. Ezen az alapvetésen a mesterséges intelligencia megjelenése sem változtat, mert bár a mi munkánkat is jelentősen át fogja alakítani, saját értékei a ma ismert mesterséges intelligenciának nincsenek.

És ha az értékeket említettem, akkor szeretnék kiemelni egyet azok közül, amelyek a munkánkhoz feltétlenül szükségesek: az alázatról lesz szó. Ugyanis a harmadik hatalmi ág képviselőiként csakis alázattal viszonyulhatunk a kezünkbe adott hatalomhoz. Ennek az alázatnak elsősorban a jogállam értékei, az állampolgárok alapjogai iránt kell megnyilvánulnia. Amikor az ügyfelekkel bármilyen módon, akár a tárgyalóteremben, akár a kezelőirodán vagy akár csak a bírósági folyosón találkozunk, akkor mindenkinek éreznie kell, hogy számunkra nincs jelentéktelen jogvita. Nincs „csak egy közös megegyezéses bontóper”, nincs „csak egy letartóztatás”, nincs „csak egy lopás vétsége”, nincs „csak egy be nem fizetett villanyszámla”. Nincs méltóságunkon aluli feladat; ahogy az ügyfélnek is a saját ügye a legfontosabb, nekünk is maximális elkötelezettséggel kell végeznünk a munkánkat minden bírósági szinten.

Alázatnak tehát van helye, megalázkodásnak, alázatoskodásnak és konformizmusnak azonban nincs. A mi történetünk az OBT-vel alakulhatott volna úgy is, hogy szépen csendben, konfliktus nélkül végigcsináljuk ezt a hat évet. Gondolhattuk volna, hogy tehetetlenek, a változtatáshoz túl kicsik vagyunk, elvárások alapján megalkuszunk, és ha nyílt levélben felszólítanak erre, akár még le is mondunk. De mi nem akartunk elvtelen meghajlást, különben nem a bírói függetlenséget szolgáljuk. Tudtuk, hogy a bíró nemcsak az ítéletben nyilvánul meg, hanem akkor is, amikor szükség esetén kiáll a függetlenségéért. Ezt ugyanis nem lehet megúszni: a bírónak addig van függetlensége, amíg ki tud és ki is akar állni érte. Ha pedig a bíró kiáll a függetlenségéért, az nem vonhatja maga után a politizálás alaptalan vádját.

A bírói függetlenség nem csupán annyit jelent, hogy a bíró utasítások nélkül hozhat ítéletet a tárgyalóterem falai között. A bírói függetlenség azt is jelenti, hogy mindezt méltó javadalmazásért, megfelelő körülmények között, fokozott összeférhetetlenségi és etikai szabályok mellett olyan légkörben teheti, ami egy pillanatra sem tántorítja el a helyesnek tartott döntés meghozatalától. Ehhez egyebek mellett szükség van a kinevezési, előmeneteli szabályok kiszámítható alkalmazására, a bírói karrier érdemek szerinti alakulására, a szakmai kiválóság szempontjának érvényesülésére. Bár számunkra mindez alapvetés, a közvélemény felé mégis el kell magyaráznunk, hogy a bírói függetlenség nem a bíró privilégiuma, hanem a polgárok alapjoga ahhoz, hogy ügyeikben pártatlan, elfogulatlan, a legmagasabb szakmai kvalitásokkal rendelkező bíró külső befolyástól mentesen döntsön. Ilyen értelemben a független igazságszolgáltatás garancia mindenki számára, politikai meggyőződéstől és más egyéni tulajdonságoktól függetlenül.

A leegyszerűsítő üzenetek, az állandó kampány üzemmód és az egyéni félelmek, indulatok kijátszásának világában ennek az alapvetésnek a megértetése, elfogadtatása önmagában is egy komoly kihívás. Mindenkinek az volna a közös érdeke, hogy ebben egység alakuljon ki, senki se használja rövid távú hatalmi megfontolásai érdekében a bíróságokat. Lehetne ez egyfajta nemzeti minimum.

Tisztelt Kollégák! Ma ünnepelni jöttünk ide, és addig van ünnepelnivalónk a Bíróságok Napján, amíg van független bíróság, és vannak elkötelezett igazságügyi alkalmazottak és bírók, akik hisznek ennek értékében. Számos válsághelyzetet éltünk át az elmúlt években, nemcsak a bíróságok háza táján, hanem társadalmi szinten is, a szervezeti és egyéb változások minden bizonytalanságával, nehézségével. Folyton alkalmazkodni kellett az egyre gyorsuló ütemben változó jogszabályokhoz, és jelenleg az anyagi megbecsülést sem érezzük kielégítőnek. Ilyen helyzetben a könnyebb út lenne csak a túlélésre koncentrálni, nem törődni mással, csak egyéni boldogulásunkkal, vagy akár lemondóan legyinteni is az egészre, és a nyugdíjig hátralévő éveket számolni.

Mégsem tehetjük ezt, mert hogy milyen lesz a bíróság, az rajtunk is múlik. Minden egyes bírósági dolgozón. Minden egyes bírón. Ezért nem hajthatjuk le a fejünket.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket!