A Magyar Ügyvédi Kamara közleménye

A Magyar Ügyvédi Kamara közleménye

2019.07.17.

 

A MÜK elnöksége az OBT működését legitimnek tekinti, és felkérte elnökét az OBT üléseken való további részvételére.

 

A Magyar Ügyvédi Kamara elnökségének tegnapi, július 15-i ülésén dr. Bánáti János, a MÜK elnöke – aki a vonatkozó törvény értelmében az Országos Bírói Tanács (OBT) üléseinek (más, kiemelkedő jogi hivatásrend vezetőivel együtt) állandó meghívott, tanácskozási joggal rendelkező résztvevője – átfogó tájékoztatást adott az OBT és az Országos Bírósági Hivatal között a múlt hónapok során kialakult, már az OBT legitimitását is megkérdőjelező konfliktusos helyzetről.

 

A MÜK elnökség egyhangúan meghozott határozattal elfogadta a MÜK elnökének tájékoztatását az OBT üléseken való részvételéről és felkérte, hogy az üléseken a továbbiakban is vegyen részt, figyelemmel arra, hogy az OBT működését az elnökség legitimnek tekinti.

 

A közlemény eredeti helyén itt érhető el.