Bírói Függetlenség Díja

AZ OBT KÖZLEMÉNYE

2023. szeptember 22.

 

A Nemzetközi Bírói Egyesület (International Association of Judges – IAJ) 2023. szeptember 18-21. között Tajpejben tartotta a 65. éves közgyűlését, amelyen az Országos Bírói Tanácsnak a Bírói Függetlenség Díjat adományozta.

A Nemzetközi Bírói Egyesületet 1953-ban alapították, jelenleg 94 ország bírói szervezete – Magyarország részéről a MABIE – a tagja. Az Egyesület tanácskozási joggal vesz részt az ENSZ és az Európa Tanács munkájában. Az Egyesület célja az igazságszolgáltatás függetlenségének megvédése, amelyet alapvető követelménynek és az emberi jogok, valamint a szabadság garanciájának tekint. Célja továbbá az igazságszolgáltatás tekintélyének megőrzése, a bírák ismereteinek bővítése, az egyes országokban felmerülő problémák tanulmányozása és a legjobb megoldások közös megtalálása. Az idei közgyűlésen 66 ország képviseltette magát.

A díj odaítélésének indokolásában kiemelték az OBT-nek a jogállamiság és a bírói függetlenség értékeinek védelmében több éven keresztül végzett figyelemre méltó munkáját. Méltatták az OBT tevékenységét, amelyet a demokratikus értékek megóvása érdekében fejtett ki, rámutattak a testület tagjainak bátorságára, amelyet a díj odaítélésével ismernek el. Amint a díjátadón levetített rövidfilmből is kiderült, az OBT kitartásának is volt köszönhető a 2023 nyarán hatályba lépett törvénymódosítás, amely megerősítette a bírói önigazgatás szerepét Magyarországon.

Matusik Tamás, az OBT elnöke a díjátadón tartott beszédében hangsúlyozta a szolidaritás, az egymásért és a közös jogállami értékek melletti kiállás fontosságát, illetve azt a körülményt, hogy a nemzetközi bírói közösségek figyelme és támogatása nagyban hozzájárult az OBT által elért eredményekhez.

Felidézte, hogy Magyarország azon kevés országok egyike volt, ahol az igazságszolgáltatás függetlenségét új módon kérdőjelezték meg, ami aztán modellként szolgálhatott más országok számára. A magyar bírák az elmúlt években a bírói függetlenség megsértésének számos formájával szembesültek: jogszerűtlen kényszernyugdíjazásokkal, szabálytalan bírói és bírósági vezetői kinevezésekkel, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával, igazságtalan fegyelmi kezdeményezésekkel, lejárató kampányokkal, munkahelyi diszkriminációval, és az Európai Unióban jelenleg legalacsonyabb bírói fizetéssel.

A díjátadón elhangzott beszéd itt, míg az IAJ-nek az Országos Bírói Tanácsot, illetve a magyarországi helyzetet bemutató videója itt érhető el.