Díjak 2021

Az Országos Bírói Tanács a 2021. március 19. napján megtartott ülésén döntött a díjak és elismerések adományozásáról.

 

I.

 

Az Országos Bírói Tanács 2021. március 19. napján ülést tartott, amelyen a 87/2018. (IX. 5.) OBT határozat alapelvei szem előtt tartásával döntött a Juhász Andor-díjak adományozásáról. Az OBH elnökének előterjesztése alapján 10 bírót Juhász Andor-díj arany, 15 bírót Juhász Andor-díj ezüst, míg 20 igazságügyi alkalmazottat Juhász Andor-díj bronz fokozatában részesített.

Az Országos Bírói Tanács döntött továbbá a címzetes kúriai, címzetes ítélőtáblai és a címzetes törvényszéki bírói, a főtanácsos, a tanácsosi és a főtanácsosi címek adományozásáról és ezeken kívül a Bírósági Szolgálatért Oklevélben részesítésről.

Az elismerések odaítélése során az Országos Bírói Tanács a kollégiumok véleménye mellett figyelembe vette a díjazásra előterjesztett bírák és igazságügyi alkalmazottak szolgálati idejét, esetleges korábbi díjazását, kimagasló szakmai munkáját; a bírák esetében a bírói hivatás iránti elkötelezettséget, a bírói függetlenség melletti kiállást és a bírói önigazgatásért folytatott tevékenységet, valamint a bírósági szervezeti és területi arányosságot.

Az Országos Bírói Tanács a díjakat 2021. július 15. napján a Bíróságok Napja alkalmából megrendezésre kerülő központi ünnepségén adja át.

 

II.

Az Országos Bírói Tanács

a Juhász Andor-díj

arany fokozatát

 

dr. Baloginé dr. Faiszt Judit, a Kúria tanácselnöke,
dr. Darák Péter, a Kúria tanácselnöke, kúriai tanácsos,
dr. Krecsik Eldoróda, a Kúria nyugalmazott bírája,
dr. Vezekényi Ursula, a Kúria tanácselnöke, kúriai tanácsos,
dr. Sághy Mária, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke,
dr. Gyulai Olga, a Budapest Környéki Törvényszék nyugalmazott bírája, címzetes táblabíró,
dr. Urbán András, a Budapest Környéki Törvényszék bírája, címzetes táblabíró,
dr. Baur Péter, a Gyulai Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró,
dr. Kovács Csaba Róbert, a Pécsi Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró,
dr. Kaló Zsuzsanna, a Székesfehérvári Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró,

 

ezüst fokozatát

 

dr. Csentericsné dr. Ágh Biró Ágnes, a Kúria bírája, kúriai tanácsos,
dr. Veszprémy Zoltán, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnöke,
dr. Rédei Géza, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke,
dr. Stubeczky Sarolta, a Budapest Környéki Törvényszék tanácselnöke,
dr. Fecz József, az Egri Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró,
Benkéné dr. Urbancsek Viktória Erzsébet, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája, címzetes törvényszéki bíró,
dr. Izsai Krisztina, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezetője, címzetes törvényszéki bíró,
Sárrétiné dr. Szilágyi Mónika, a Budai Központi Kerületi Bíróság csoportvezető-helyettese, címzetes törvényszéki bíró,
dr. Szabó Mária, a Gyulai Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró,
dr. Kovacsics István, a Siófoki Járásbíróság nyugalmazott bírája, címzetes törvényszéki bíró,
dr. Krajnyák István, a Szerencsi Járásbíróság bírája, címzetes törvényszéki bíró,
dr. Fekete Magdolna, a Nyíregyházi Törvényszék bírája, címzetes táblabíró,
dr. Farkas László Péter, a Szekszárdi Törvényszék tanácselnöke,
dr. Rimaszombati Éva, a Szolnoki Törvényszék bírája, címzetes táblabíró,
dr. Varsányi Gábor, a Szombathelyi Törvényszék bírája, címzetes táblabíró,

 

bronz fokozatát

 

Rácz Mónika, a Debreceni Ítélőtábla csoportvezetője,
Szénási Rita, a Fővárosi Ítélőtábla bírósági ügyintézője,
Hornyákné Sléder Ágnes, a Fővárosi Ítélőtábla tisztviselője,
Dékány Jánosné, a Szegedi Ítélőtábla tisztviselője,
Mravikné Tusják Mária, a Balassagyarmati Törvényszék irodavezetője,
Varga Jánosné, a Salgótarjáni Járásbíróság tisztviselője,
Bacsa Imre Józsefné, a Debreceni Törvényszék csoportvezetője, tanácsos,
Kásáné Sági Katalin, a Pesti Központi Kerületi Bíróság írnoka,
Mudri Judit, a Budai Központi Kerületi Bíróság tisztviselője, tanácsos,
Nagy Edina, a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság irodavezetője, tanácsos,
Pribék Katalin, a Gyulai Járásbíróság tisztviselője,
Bárány Józsefné, a Kaposvári Törvényszék tisztviselője, tanácsos,
Dobai Mária, a Miskolci Járásbíróság bírósági ügyintézője,
Mező Emese, a Mohácsi Járásbíróság tisztviselője,
Baksáné Duska Zsuzsanna, a Szekszárdi Törvényszék irodavezetője,
Szabó Szilvia, a Szombathelyi Járásbíróság irodavezetője,
Huszárné Horváth Tünde, a Szombathelyi Törvényszék irodavezetője,
Kellermajer Piroska, a Zirci Járásbíróság tisztviselője,
Kolonicsné Ambrus Amália, a Zalaegerszegi Törvényszék irodavezetője,
Csekéné Balogh Szilvia, a Zalaegerszegi Törvényszék irodavezetője

részére adományozta.

 

III.

Az Országos Bírói Tanács

2021. július 15-ei hatállyal

 

dr. Czukorné dr. Farsang Judit, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke és
dr. Kovács Tamás, a Győri Ítélőtábla tanácselnöke

részére címzetes kúriai bíró címet adományozott.

 

2021. július 15-ei hatállyal

 

Vargáné dr. Erdődi Ágnes, a Budapest Környéki Törvényszék tanácselnöke,
dr. Kuttor Zsuzsanna, a Miskolci Törvényszék bírája,
dr. Komáromi Zoltán Attila, a Szegedi Törvényszék tanácselnöke,
Makainé dr. Malkovits Judit, a Székesfehérvári Törvényszék bírája,

 

részére címzetes táblabíró címet adományozott.

 

2021. július 15-ei hatállyal

 

a Budapest Környéki Törvényszék területén

dr. Csák Éva, a Dunakeszi Járásbíróság elnöke,
Szegváriné dr. Barócsi Eszter, a Gödöllői Járásbíróság bírája,
dr. Gaál Erika, a Gödöllői Járásbíróság csoportvezetője,
dr. Kiss Éva, az Érdi Járásbíróság elnökhelyettese,

az Egri Törvényszék területén

dr. Gál Péter, a Gyöngyösi Járásbíróság elnöke,

a Fővárosi Törvényszék területén

Makszinné dr. Pócsik Judit, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája,
dr. Várai-Jeges Adrienn, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezetője,
dr. Kerepesy Krisztián, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája,
dr. Szabó Kornélia Réka, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája,
dr. Sándorné dr. Párdányi Zsófia, a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság bírája,
Madarasné dr. Molnár Gizella Mária, a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság bírája,
dr. Rankóné dr. Illés Rita, a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság bírája,
dr. Gondán-Evetovits Andrea, a Budai Központi Kerületi Bíróság csoportvezetője,
dr. Lukács Mónika Eszter, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető-helyettese,
dr. Boros Tibor, a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság bírája,

a Győri Törvényszék területén

dr. Király-Stelzmann Dóra Mária, a Győri Járásbíróság bírája,
dr. Fodor Ilona, a Győri Járásbíróság bírája,
dr. Bárdos Zoltán, a Mosonmagyaróvári Járásbíróság bírája,

a Gyulai Törvényszék területén

dr. Czepó Katalin, a Békéscsabai Járásbíróság bírája,

a Kaposvári Törvényszék területén

dr. Gelencsér Szabolcs, a Nagyatádi Járásbíróság bírája,

a Kecskeméti Törvényszék területén

dr. Siposné dr. Zentai Anita, a Kecskeméti Járásbíróság elnökhelyettese,

a Miskolci Törvényszék területén

dr. Kaáli Éva, a Miskolci Járásbíróság csoportvezetője,

a Nyíregyházi Törvényszék területén

Becserné dr. Szarka Zsuzsanna Imola, a Nyíregyházi Járásbíróság elnöke,

a Szegedi Törvényszék területén

Márkiné dr. Igriczi Hajnalka, a Szegedi Járásbíróság bírája,
dr. Szabó Tamás, a Szegedi Járásbíróság elnöke,
dr. Kánitz Judit Erzsébet, a Szegedi Járásbíróság csoportvezetője,

a Szekszárdi Törvényszék területén

dr. Erdős Tibor, a Tamási Járásbíróság bírája,

a Székesfehérvári Törvényszék területén

dr. Hirt Igor, a Székesfehérvári Járásbíróság bírája,

a Szombathelyi Törvényszék területén

dr. Mányoki Lilla, a Szombathelyi Járásbíróság bírája,

 

részére címzetes törvényszéki bíró címet adományozott.

 

IV.

Az Országos Bírói Tanács

2021. július 15-ei hatállyal

 

a Szegedi Ítélőtáblán

dr. Kálmán Györgyi Ildikó, a Szegedi Ítélőtábla bírósági titkára,

a Fővárosi Törvényszék területén

Tóthné dr. Demus Mária, a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság bírósági titkára,

a Kaposvári Törvényszék területén

dr. Fung Balázs, a Siófoki Járásbíróság bírósági titkára

 

részére főtanácsos címet adományozott.

 

2021. július 15-ei hatállyal

 

a Kúrián

Hegedűs Mónika, a Kúria bírósági ügyintézője,
Marton Zsuzsanna, a Kúria bírósági ügyintézője,

 a Budapest Környéki Törvényszék területén

Ábel-Kahán Eszter Katalin, a Budapest Környéki Törvényszék osztályvezetője,

az Egri Törvényszék területén

Patakiné Sári Judit, a Füzesabonyi Járásbíróság bírósági ügyintézője,

a Fővárosi Törvényszék területén

Rudolf Zsuzsanna, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezetője,
Üveges Andrea, a Fővárosi Törvényszék csoportvezetője,

a Kaposvári Törvényszék területén

Bakos Bernadette, a Kaposvári Törvényszék irodavezetője,

a Miskolci Törvényszék területén

Burkus Éva, a Miskolci Törvényszék tisztviselője,

a Nyíregyházi Törvényszék területén

Pankotay Annamária, a Nyíregyházi Törvényszék csoportvezetője,

a Szegedi Törvényszék területén

Nyári Szilvia Mariann, a Szegedi Törvényszék csoportvezetője,

a Szekszárdi Törvényszék területén

Kispálné Máté Irén, a Szekszárdi Törvényszék bírósági ügyintézője,

 a Székesfehérvári Törvényszék területén

Talabérné Fodor Éva, a Székesfehérvári Törvényszék osztályvezetője,

a Veszprémi Törvényszék területén

Major-Szász Viktória, a Veszprémi Törvényszék csoportvezetője,

a Zalaegerszegi Törvényszék területén

Kis-Király Ervin, a Zalaegerszegi Törvényszék osztályvezetője,

 

részére főtanácsosi címet adományozott.

 

2021. július 15-ei hatállyal

 

Karácsonyi Gabriella, a Fővárosi Ítélőtábla tisztviselője,
Petőné Tyukász Csilla, a Győri Ítélőtábla irodavezetője,

a Balassagyarmati Törvényszék területén

Selymesné Koplányi Ágnes, a Balassagyarmati Törvényszék irodavezetője,
Pócsikné Gubó Judit, a Balassagyarmati Járásbíróság tisztviselője,

az Egri Törvényszék területén

Bózsó Mónika, a Hatvani Járásbíróság irodavezetője,

a Fővárosi Törvényszék területén

Sántháné Szőke Mária, a Fővárosi Törvényszék csoportvezetője,
Mikes Kornél István, a Fővárosi Törvényszék tisztviselője,

a Győri Törvényszék területén

Nagy Krisztina, a Győri Törvényszék tisztviselője,

a Gyulai Törvényszék területén

Nouas Zsuzsanna, a Békéscsabai Járásbíróság tisztviselője,

a Kaposvári Törvényszék területén

Csernákné Horváth Hajnalka, a Fonyódi Járásbíróság irodavezetője,

a Kecskeméti Törvényszék területén

Eszes Mariann, a Kecskeméti Járásbíróság tisztviselője,

a Szegedi Törvényszék területén

Sajti Valéria, a Szegedi Járásbíróság irodavezetője,

 a Szolnoki Törvényszék területén

Kelemen Ferencné, a Szolnoki Járásbíróság irodavezetője,

a Veszprémi Törvényszék területén

Vecseiné Schmitthoffer Lilla, a Veszprémi Törvényszék tisztviselője,
Papik Erika Szilvia, a Veszprémi Járásbíróság irodavezetője,

a Zalaegerszegi Törvényszék területén

Karancsy Zsuzsanna, a Keszthelyi Járásbíróság tisztviselője,

az Országos Bírósági Hivatalban

Papp Józsefné, az Országos Bírósági Hivatal tisztviselője

 

részére tanácsosi címet adományozott.

 

 

V.

 

Az Országos Bírói Tanács Bírósági Szolgálatért Oklevél elismerésben részesíti 45 éves bírósági szolgálata alkalmából dr. Sebe Máriát, a Kúria bíráját.