2018.03.26./2
Bíróság mondta ki, hogy visszaélt a jogával Handó Tünde (HVG) Jogellenes határozatokat hozott Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke – mondta ki a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (BKMB) abban a perben, amit az elismert büntetőbíró, Vasvári Csaba – akit a közelmúltban az Országos Bírói Tanács tagjává is megválasztottak – indított Handó ellen, mondván önkényesen válogat a bírók között. Ebben egyetértett vele a munkaügyi bíróság is, amely szerint a joggal való visszaélés egyértelműen alátámasztható azoknál az álláspályázatoknál, amelyeket bár papíron „megnyert” Vasvári, mégsem nevezték ki táblabíróvá.