Az OBH elnökének előterjesztésére az OBT döntött a 2019. évi címek és díjak adományozásáról

Az OBH elnökének előterjesztésére
az OBT döntött a 2019. évi címek és díjak adományozásáról

2020.01.09.

 

Az Országos Bírói Tanács a 2019. december 11. napján megtartott rendkívüli ülésen döntött díjak és elismerések adományozásáról.

2019 tavaszán nem volt lehetőség a Juhász Andor-díjak, címzetes törvényszéki, táblabírói és kúriai bírói címek, valamint főtanácsosi és tanácsosi címek adományozására, azonban az Országos Bírósági Hivatal 2019 novemberében továbbította az előterjesztéseket, így az OBT rendkívüli ülést tartott, amelyen a 87/2018. (IX.5.) OBT határozat alapelveit szem előtt tartva döntött a címek és díjak adományozásáról.

Az Országos Bírói Tanács nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a javasolt személyek közül azokat részesítse díjazásban és címadományozásban, akiket a helyi véleményező bírói testületek (kollégiumok) nagy többségben érdemesnek tartottak. Volt olyan törvényszék, ahol a címadományok tekintetében a kollégiumi vélemények nem álltak rendelkezésre, illetve olyan is, ahol a törvényszék elnöke indokolás nélkül tagadta meg az előterjesztést olyan személyek vonatkozásában, akiket a kollégium egyébként nagy többségben támogatott. Ilyen esetben az OBT nem töltötte ki az adott bíróság vonatkozásában a címadományozásra rendelkezésre álló keretet annak érdekében, hogy 2020-ban a törvényes és szabályos a követelményeknek megfelelő előterjesztés alapján az arra érdemes bírák kaphassák meg a címzetes törvényszéki, ítélőtáblai, kúriai bírói címet.

A Juhász Andor díjak esetében az OBT a javasolt bírák és igazságügyi alkalmazottak szakmai életútját, bírói hivatás iránti elkötelezettségét, kimagasló igazgatási tevékenységet, valamint a bírói függetlenség melletti kiállását és a bírói önigazgatásért folytatott tevékenységét tartotta szem előtt, és ebben a körben is nagy hangsúllyal értékelte a kollégiumok véleményét.

Az állami kitüntetésekre vonatkozó előterjesztést – annak elkésettsége miatt – az OBT nem bírálta el, mivel a 2019. évi kitüntetéseket már odaítélték és átadták.

Az OBT a díjakat a 2020. július 15. napján megrendezendő Bíróságok Napja központi ünnepségen adja át.

 

Juhász Andor díj arany fokozata (2019)

Dr. Tálné dr. Molnár Erika, a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának nyugalmazott kollégiumvezető helyettese, kúriai tanácsos,

Dr. Mészáros Mátyás, a Kúria nyugalmazott tanácselnöke, kúriai tanácsos,

Dr. Mészár Róza, a Kúria nyugalmazott tanácselnöke, kúriai tanácsos,

Dr. Makai Katalin, a Kúria nyugalmazott tanácselnöke,

Dr. Kaszainé dr. Mezey Katalin, a Kúria nyugalmazott tanácselnöke,

Dr. Pestovics Ilona, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke,

Dr. Kelemenné dr. Rácz Katalin Erzsébet, az Egri Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke,

Dr. Surányi József, a Fővárosi Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke, címzetes táblabíró,

Dr. Kiss István László. a Pécsi Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró,

posztumusz: néhai Dr. Katonáné dr. Gombos Ilona, a Budapest Környéki Törvényszék bírája,

 

Juhász Andor díj ezüst fokozata (2019)

Dr. Tihanyi Zsuzsanna, a Zalaegerszegi Törvényszék nyugalmazott bírája, címzetes táblabíró,

Ágostonné dr. Pfaff Mária, a Gyulai Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke, címzetes táblabíró,

Dr. Ocskó Katalin Éva, a Budai Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája,

Dr. Rothermel Erika, a Kúria nyugalmazott bírája,

Dr. Kárpáti Magdolna Ildikó, a Kúria nyugalmazott bírája, kúriai tanácsos,

Dr. Halász Irén, Fővárosi Ítélőtábla a nyugalmazott bírája,

Kissné dr. Juhász Edit, a Balassagyarmati Törvényszék bírája, címzetes táblabíró,

Dr. Horváth Miklós Csaba, a Kaposvári Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke, címzetes táblabíró,

Dr. Török Mária, a Miskolci Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró,

Dr. Horváth Géza, a Nyíregyházi Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró,

Dr. Krajkó Zsuzsanna, a Szegedi Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke, címzetes táblabíró,

Dr. Imre Zita, a Szekszárdi Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró,

posztumusz: néhai Dr. Szemán János, a Miskolci Törvényszék bírája, címzetes táblabíró

Juhász Andor bronz fokozata (2019)

Halász Jenő Gyuláné, a Kúria tisztviselője,

Mátyás Gyöngyi, a Kúria bírósági ügyintézője,

Heckenastné Geröly Erika, a Fővárosi Ítélőtábla tisztviselője,

Simoncsics László, a Győri Ítélőtábla gépkocsivezetője,

Paskóné Péter Zsuzsanna a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöki irodavezetője,

Orosz Andrea, a Ceglédi Járásbíróság tisztviselője,

Zsinkai Krisztina, a Budai Központi Kerületi Bíróság tisztviselője, tanácsos,

Oláhné Adácsi Gabriella, a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság tisztviselője,

Kószás Lászlóné, a Győri Törvényszék nyugalmazott bírósági irodavezetője, tanácsos,

Tancsáné Matesz Erzsébet, a Kaposvári Járásbíróság bírósági ügyintézője,

Dr. Kerezsi Éva, a Mátészalkai Járásbíróság irodavezetője, főtanácsos,

Tóthné Kiss Irén, a Szolnoki Törvényszék főosztályvezető-helyettese,

Sebestyénné Ferk Éva, a Szekszárdi Törvényszék osztályvezetője, tanácsos

Címzetes kúriai bíró

Dr. Szeghő Katalin, a Szegedi Ítélőtábla kollégiumvezetője

Címzetes táblabíró

Dr. Nemoda Valéria, a Fővárosi Törvényszék bírája,

Dr. Németh Mária, a Zalaegerszegi Törvényszék kollégiumvezetője

Címzetes törvényszéki bíró

a Debreceni Törvényszék területén

Dr. Gábor Áron, a Debreceni Járásbíróság bírája,

Dr. Csiki Bence, a Debreceni Járásbíróság bírája,

Dr. Nagy Zsófia, a Debreceni Járásbíróság bírája

az Egri Törvényszék területén

Dr. Rimóczi Ágnes, az Egri Járásbíróság bírája,

a Fővárosi Törvényszék területén

Dr. Koncz István András, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája,

 

a Miskolci Törvényszék területén

Dr. Novák József, a Miskolci Járásbíróság bírája,

Dr. Tasnádi Zoltán, a Miskolci Járásbíróság bírája,

a Nyíregyházi Törvényszék területén

Dr. Dallos Zoltán, a Nyíregyházi Járásbíróság bírája,

Dr. Polyák Mónika, a Nyíregyházi Járásbíróság bírája,

Újváriné dr. Csűrös Gyöngyi, a Nyíregyházi Járásbíróság bírája,

a Pécsi Törvényszék területén

Dr. Deutsch József, a Mohácsi Járásbíróság elnöke,

Dr. Folbert Csaba, a Pécsi Járásbíróság bírája,

Dr. Nendtvich Tamás, a Pécsi Járásbíróság bírája,

a Szegedi Törvényszék területén

Dr. Bittera Ádám, a Makói Járásbíróság elnöke,

 

a Szolnoki Törvényszék területén

Csontosné dr. Török Márta, a Szolnoki Járásbíróság elnöke,

a Szombathelyi Törvényszék területén

Dr. Sipos Andrea, a Szombathelyi Járásbíróság bírája

Bírósági Szolgálatért Oklevél

Gölley Istvánné, Fővárosi Ítélőtábla csoportvezetője

Raj Zoltánné, az Egri Törvényszék csoportvezetője

Eglyné dr. Csurányi Csilla, Fővárosi Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke

Dr. Matheidesz Ilona, a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium nyugalmazott tanácselnöke, a Fővárosi Törvényszékre beosztott kúriai bíró,

Dr. Kovács Csaba Róbert, a Pécsi Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró

Dr. Szilágyi Andrásné, a Veszprémi Törvényszék elnöki irodavezetője, főtanácsos

Turai Albertné, az Egri Törvényszék csoportvezetője

Főtanácsos

a Fővárosi Törvényszék területén

  1. Paulini Márió, a Fővárosi Törvényszék csoportvezető-helyettes bírósági titkára,

a Zalaegerszegi Törvényszék területén

Dr. Matécsáné dr. Sergyán Barbara, a Zalaegerszegi Törvényszék bírósági titkára

Főtanácsosi cím

a Balassagyarmati Törvényszék területén

Szlobodnyikné Varga Annamária, a Balassagyarmati Törvényszék irodavezetője,

 

a Budapest Környéki Törvényszék területén

Haklik Renáta, a Budapest Környéki Törvényszék bírósági ügyintézője,

a Debreceni Törvényszék területén

Nagyné Papp Ibolya, a Debreceni Törvényszék bírósági ügyintézője,

 

a Fővárosi Törvényszék területén

Maráth Éva, a Fővárosi Törvényszék bírósági ügyintézője,

a Győri Törvényszék területén

Pintérné Tankovics Andrea, a Győri Törvényszék bírósági irodavezetője

a Gyulai Törvényszék területén

Tóthné Gonda Julianna, a Battonyai Járásbírósági bírósági ügyintézője,

a Miskolci Törvényszék területén

Hajdu-Varga Erika, a Miskolci Törvényszék bírósági ügyintézője,

a Nyíregyházi Törvényszék területén

Körmendi Attila, a Nyíregyházi Törvényszék osztályvezetője

a Székesfehérvári Törvényszék területén

Vadász Valéria, a Székesfehérvári Törvényszék csoportvezető-helyettese

Tanácsosi cím

Pál Ferencné, a Kúria tisztviselője,

Tordainé Szálkai Ilona, a Kúria tisztviselője,

a Budapest Környéki Törvényszék területén

Gáspár Krisztina, a Budapest Környéki Törvényszék tisztviselője,

Kovácsics Balázs Zoltán, a Budapest Környéki Törvényszék főosztályvezetője,

Borbély Lászlóné, a Szigetszentmiklósi Járásbíróság irodavezetője,

Szelei Erika, a Nagykőrösi Járásbíróság irodavezetője,

a Debreceni Törvényszék területén

Lövei Jenőné, a Püspökladányi Járásbíróság irodavezetője,

a Fővárosi Törvényszék területén

Vakles Györgyné, a Budapesti II. és III. Kerületi Bírósági tisztviselője,

Bak Imréné, a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság irodavezetője,

Schubert Judit, a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság irodavezetője,

a Kaposvári Törvényszék területén

Horváthné Dorner Veronika, a Barcsi Járásbíróság írnoka,

Lukács Márta, a Kaposvári Járásbíróság tisztviselője,

a Miskolci Törvényszék területén

Kovácsné Petrényi Jolán, az Encsi Járásbíróság tisztviselője,

Némethné Égerszegi Judit, a Miskolci Törvényszék tisztviselője,

a Pécsi Törvényszék területén

Marcsingóné Bendik Mária, a Pécsi Törvényszék tisztviselője,

a Szegedi Törvényszék területén

Farkas Istvánné Dora Katalin, a Csongrádi Járásbíróság tisztviselője,

a Szekszárdi Törvényszék területén

Álló Tiborné, a Dombóvári Járásbíróság irodavezetője,

a Veszprémi Törvényszék területén

Móricz Istvánné, a Pápai Járásbíróság írnoka